...itt az ideje megfogadni egy anti-tanácsnak szánt tanácsot. Nem foglalkozni azzal, amivel nem kell.

Ahogy a reptéren vártam az éjfélt, még néhány évtizeddel innen és túl, hirtelen valami hideget éreztem az orromon. Balra döntöttem a fejem, hogy felduzzadt arcomat hűtsék a beázott hangár fémkeretei között átbúvó esőcseppek.

Mit is vártam, az éjfélt? Az éjfélt kellett volna várnom. Az esőcseppeknek nem volt céljuk velem, csak ellenem.

Anyu rengeteg mindent elmondott nekem az életről, de azt nem mondta, hogy mennyi mindenre képes a gyűlölet. Nem írt róla listát. Listát írt arról, hogy tejet, cukrot, csirkemellet és paradicsomot kell venni a boltban, listái voltak a sütemény hozzávalóiról, de arról nem adott, mert nem is írt listát, hogy mire képes a gyűlölet, és hogy mennyi minden kiválthatja.

Kiválthatja az, ha boldog vagy. Gyűlölhetnek azért, mert mosolyogsz. Azért is, hogy segíteni akarsz rajtuk.

Ha egyszerűen akarjuk meghatározni, gyűlölhetnek ok nélkül. És gyűlöletükkel elvakulnak, nem kell, hogy rossz emberek legyenek, lehet, hogy csak éppen félnek. Tőled, maguktól, vagy bármi mástól. És ezért gyűlölnek. Gyűlölnek azért, mert nincs jobb dolguk.

Akik másokat gyűlölnek, magukat gyűlölik. Sajnálom, hogy létezik gyűlölet. De léteznie kell, hogy létezzen a hiánya is.

Ahogy a reptéren vártam a gyűlölet hiányát, még mindig, néhány évtizeddel innen és túl, hirtelen éreztem, ahogy megdobnak valamivel. Aztán megint, aztán megint, aztán másokat is, aztán mások is, aztán néha még én is felkaptam egy-egy kósza darabot, és tehetetlenségemben, a darabokat dobáló emberek felé, vissza is dobtam néhány darabot.

Ha utálnak, hát utáljanak, láttam hirtelen a repülőtér kijelzőjén. A gép később érkezik a vártnál, megértésünket köszönik. Ha utálnak, hát utáljanak.

Nem mindenkivel érdemes foglalkozni. Akivel én nem, azzal majd foglalkozik más. Se több ez, se kevesebb annál, aminek hangzik. Se nem több, se nem kevesebb ez bármi másnál.

Ahogy a reptéren ültem kopott bőröndömön és vártam, hogy hallják is meg, amit mondani szeretnék, "és ne csak a saját hangjukat", az jutott eszembe, minek? "Hagyd", szólt a kijelző is. Ahogy a reptéren ültem kopott bőröndömön és tehetetlenül mosolyogva vártam, inkább megvontam a vállam. Jó, hagyom. Nem az én dolgom minden hülyét megmenteni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.