Tudod, nem mindig egyedül ültem ott.

Voltak másféle napok is. Jobb oldalamon a múlt, bal oldalamon a jelen. A múlt énekelt, a jelen be volt rekedve és fáradtan mosolygott. Én meg magam alá húzott lábakkal nevettem.

Most meg csak baromira fáztam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.