Förtelmesen aranyos, kedves a mosolya, csiklandoz a nevetése, megnyugtat az illata. Úgy egészében véve irritál. Ahogy az ismeretlen egy mohó csettintés alatt somolyult unottá, úgy találtam a helyzetet én már főleg terhesnek. Azért most mégis eszembe jutott egy nagyköltségvetésű, közönségbarát módon sztárokkal telenyomott film kedves jelenete, amikor az esküvői videó minden apró részletéből a menyasszony arca bájolgott, a jóbarát pedig elszaladt inkább. De ő mégsem fogja fel, hogy nem kell. Hogy nekem mindegy – ja, azt felfogja, kérdezgeti is, hogy miért. Hát nem mindegy, hogy miért mindegy?!

Néha felpofoznám, néha azért megpuszilnám, de csak a szokás, a rutin, nem vele, magammal. Mert ezt az egyezséget rég megkötöttük én és én. Hogy mindig lesz kit puszilni, és sohasem fog fájni.

Nekünk nem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.